A mi Múzsánkban – Beharangozó

Vajon vannak köztünk példaképek? Vannak még erőt adó történetek, hiteles emberek? Mi a titkuk? A májusban megjelenő A mi Múzsánkban példaértékű emberek mesélnek próbatételekről, sikerről, kudarcról – és arról, mi viszi előre őket nap nap után.

Számomra felemelő, néha mulatságos, máskor szívszorító utazás ennek a könyvnek az elkészítése. Itt, a személyes oldalamon szeretném megosztani Veletek a beszélgetések kulisszatitkait. Elsőként a Rozbora Andrással készített riportról mesélek Nektek…


Andrást a Facebookon kerestem meg és kértem fel a beszélgetésre. Egy januári napot jelöltünk ki a találkozásra.

Nő vagyok. Így hajlamom van a dolgokat túldimenzionálni. Most is így tettem. Ahogy igyekeztem a WestEndbe, egyre azon töprengtem, hogyan is kell majd viselkednem.

Hogyan fejezhetem ki a tiszteletemet egy igazi paralimpikonnak? Illő-e felajánlani a segítségemet a kerekesszékkel való közlekedésben? Vajon van-e tabutéma, amit nem szabad feszegetni? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak bennem. No meg az életemet kísértő állandó aggodalom, hogy el ne késsek!

Csodával határos módon nem késtem. De mire odaértem, már teljesen belelovalltam magam a kételyekbe. Így mikor megpillantottam Andrást a vízesés mellett, már majdnem kiugrott a szívem a helyéről. Könyvet olvasott. Csak annyit nyögtem ki, hogy „szia”. Elcsuklott a hangom, így jobbnak láttam nem mondani mást.

De ahogy megszólalt, minden szorongásom elszállt. Néhány perc múlva már úgy beszélgettem ezzel a  kedves, laza és karizmatikus fiatalemberrel, mintha ezer éve ismernénk egymást.

Rozbora András
Rozbora András
Forrás: MKKSZ

Egy parakajakos, aki hallatlan erőfeszítéssel egy év felkészülés után világbajnok lett, így kvótát szerezve a riói paralimpiára. Mesélt a felkészülésről, törésekről, túlélési stratégiákról és sok minden másról. Különösen megkapó volt, hogy nem akart többnek, jobbnak látszani, mint aki valójában. Pontosan és kertelés nélkül, őszintén felelt a kérdésekre.

Számomra azok a legjobban sikerült riportok, amikor a végén kikapcsolom a diktafont, de még tovább üldögélünk a tejhabos kávéscsésze mellett és beszélgetünk. Ilyenkor a riportalanyok kicsit többet is megmutatnak magukból. De ez már nem a könyvnek, hanem csak nekem szól. Ilyenkor nem sztorit kapok, hanem nyerek egy barátot. Valahogy így van ez vele is.

Mélyinterjú Rozbora Andrással A mi Múzsánk című riport kötetben.

A mi Múzsánkban – Beharangozó
Tagged on: