Áprilisi bakiparádé, avagy hogyan NE csináljunk riportokat!

A mi Múzsánk. Példaképekről szóló komoly könyv, lelki útravaló. Tartalmas, mély beszélgetések és kérdések, amik még napokig vissza-visszacsengenek. Szóval – bár van benne humor is – nem az a kimondott vicckönyv. Nekem az életemet kísértő abszurd helyzetekkel mégis sikerült röhejessé tenni munka közben – magamat… Tessék, kedves Olvasó, mulass jót a bénázásaimon! 


Szűcs Judith telefonon adott interjút. Úgy volt, hogy a mobilt kihangosítom, és a laptop diktafonjával rögzítem a beszélgetést. Még a megbeszélt időpont előtt beraktam egy mosást, majd tárcsáztam. Épp a beszélgetés közepén voltunk, amikor elment az áram. Ez nem lenne baj, ha a laptop akkumulátora kibírná öt percnél tovább… Ráadásul a tanyán csak helyenként van térerő, nem mozdulhatok a kanapéról. Így viszont nem tudok hátramenni, és felkapcsolni a biztosítékot.

„Egy perc türelmet kérek, drága Művésznő! Elment az áram.”

Telefon le, rohanás hátra, biztosíték visszakapcs. Leül, újratárcsáz… Egy perc múlva megint elment az áram. Mi a franc?! Még kétszer játszottuk el ugyanezt, mire rájöttem, hogy nem kapcsoltam le a bojlert. És a remek áramkör nem bírja egyszerre azt is, és a mosógépet is üzemeltetni… Nagyon ciki volt… 🙂

Gundel Takács Gáborral egy budai bevásárlóközpont kávézójába beszéltük meg a találkozót. Nekem olyan másfél órás utazás vidékről. Nincs is gond ezzel, imádok vezetni. Csak épp már a bevásárlóközpont mélygarázsában vettem észre, hogy a tárcámat jogsistul, pénzestül, mindenestül otthon felejtettem… Ennek a fele se tréfa! Mert ha rendőrrel nem is találkozom, a parkolóból pénz nélkül ki sem tudok menni! Két alternatívám volt: vagy kérek Gunditól némi aprót, vagy találok a kocsi aprós rekeszében annyit, amennyivel szabadulhatok. Maxi gáz! Szerencsére az utóbbival megúsztam… 🙂

Dr. Lalával egy vasárnap délután beszélgettünk. A Heim Pál Kórház előadótermében ültünk, bedugtam a laptopomat, és rögzítettem a beszélgetést, mint a bankok. Ahogy jó társaságban lenni szokott, hamar elröpült az idő. Rohannom kellett a kisbabámhoz, aki a távollétemben jó csecsemőhöz méltóan végigbömbölt minden interjút. Tehát összecsaptam a laptopot, és irány haza. Otthon vettem észre, hogy valami baj van. Nem vártam meg, hogy a gép mentse a hangfelvételt és az összes… AZ ÖSSZES felvett beszélgetés használhatatlanná vált!!! Később sikerült visszaállítani a fájlokat, de abban a pillanatban azt hittem, itt a vég! J

A legkellemetlenebb helyzetbe mégis a Várkonyi Attilával megbeszélt munkaebéd alkalmával hoztam magam. Az elején elkéstem, a végén pedig angolosan távoztam. Még egy „köszönöm”-re sem futotta tőlem. Órákkal később, már itthon, este döbbentem rá, milyen neveletlenül viselkedtem. Egyből bocsánatkérő üzenetet írtam. Attila jóságát jelzi, amit visszaírt: „Köszönöm, hogy elfogadtad a meghívásomat.” 🙂

Áprilisi bakiparádé, avagy hogyan NE csináljunk riportokat!