Az én Múzsáim

Én nem is tudom, hogyan készítettem el ezt a könyvet. Írni egy elsős és egy éppen megszületett kisfiú mellett, miközben a kecskék is kikövetelik a magukét, szinte lehetetlen. Ráadásul egy riportkönyv nem úgy készül, hogy az ember ihletet kap, leül a laptophoz és ír. Felkérések, utazás, akár többkörös interjúk, diktafonról gépelés, szerkesztés, egyeztetések… Tényleg nem tudom, hogy fért bele az elmúlt hónapokba mindez! Hab a tortán, hogy a családban egy darab laptop leledzik, arra fájt a foga a mesenézésre vágyó nagyfiamnak, a meccseredményeket böngésző férjemnek, és olykor még az internetes rádiót hallgató dédinek is…

Kocsiba be, föl Pestre. Útközben szoptatás-szünet. Interjú alatt némi szorongás, vajon mennyit bömböl nélkülem a kisbabám. Riport szövegének gépelése minden rendelkezésre álló öt percben, autóban (természetesen nem a vezetőülésben J), orvosi váróban és a végtelennek tűnő, babasírással tarkított éjszakákban…

Nem csoda, hogy olykor a végletekig kimerültem. De tudjátok, mi lendített túl mindig a holtponton?   A mi Múzsánk 17 interjúalanya. Az ő állhatatosságuk, emberségük és bátorságuk példája mindig erőt, hitet és örömet adott nekem a legnehezebb pillanatokban. Alig várom, hogy továbbadhassam Nektek az Ő történetüket, legyen a Ti útravalótok is a nehezebb napokon! J

Az én Múzsáim